USA, Erdély, Őrbottyán – Nagy Feró és a hetedik iksz

Megjelent: Pannon Presztízs magazin (2016), szöveg: dr. Szász Adrián, fotók: Tischler Zoltán

Nagy Feró a hetvenes években tűnt fel, azóta hetvennél is több emlékezetes dalt írt. Évente ma is közel hetven koncertet ad a Beatricével. Beszélgetésünk előtt már a hetvenedik születésnapját ünnepelte (azóta 74 – a szerk.)! Stílszerű lett volna ez alkalomból hetven kérdést feltenni neki, de ettől azért megkíméltem. Élete kétharmadánál egy (babos)kendőzetlen interjúval köszöntöttem

Mindenkinek jogában áll…

Jól sejtem, hogy mindig lázadó voltál, vagy tévedek?

Sosem éreztem reggel felkelve, hogy lázadnom kellene a világ ellen. Bátran kimondtam, amit gondoltam, és inkább a világ lázadt fel a véleményem ellen… Vagy csak nem értette azt. De nem vagyok nyugtalan természet. A Nyolc óra munka sem lázadásból született, inkább számon kérő nóta. Rákérdez, hogy amit ígértek, az miért nem valósult meg?

Akkor úgy kérdezem: békében vagy a világgal?

Azóta igen, hogy megértettem: mindenkinek jogában áll hülyének lenni. Már azt is tolerálom, ha valaki a hülyeségével engem támad. Az a dolga, hogy okosabbnak érezze magát; nem baj, ha az embernek van önbizalma. Persze ha hülye és úgy van önbizalma, az káros lehet a világra.

A népszerűséget hogyan élted, éled meg?

Eleinte örültem neki… és most is örülök! (nevet) Amikor kezdtek megismerni az utcán a rockerek, arra gondoltam, már nem éltem hiába. Aztán az X-Faktorban eltöltött három év megtriplázta az ismertségemet. Ez nem is népszerűség, inkább úgy fogalmaznék: az elutasítottságom csökkent. És ez talán még fontosabb mutatója az emberi mibenlétnek!

Az X-Faktorra hogyan reagáltak az ősrajongóid?

Sokan bíráltak azért, hogy elvállaltam, aztán lenyugodtak, mert észrevették: a show-ban is Feró maradtam, nem váltam szereplővé. Morogtak, hogy eladtam magam, de hát az életben minden pénzbe kerül, kivéve… sőt! Még a szerelem is. (nevet) A zenésznek lépést kell tartani a technikával, ami nem két fillér, a háromgyerekes apa pedig enni kell, hogy tudjon adni otthon.

Tengerentúl

Azzal is szoktak kritizálni, hogy egyszer gúnyosan énekelsz “Amerika hamburgeréről”, máskor pedig a gyorsétteremben falatozol…

Nagy hamburgerzabáló vagyok! A baj ott kezdődik, amikor kötelezővé válik megenni. Ha az amerikai életstílus belopódzik a magyar érzésvilágba, az embernek vannak ellenvetései. A hamburger itt megtestesít valamit, képviseli például a multikat. Ha a megkeresett pénzemet nem egy magyar disznóvágó hentesnek adom, hanem egy külföldinek, akkor nem tudom, az mit csinál vele: elviszi vagy befekteti? De ezek csak kérdések, mert én is járok plázákba is. Sőt, hogy megvédjem a legismertebb gyorséttermet: abban nem lehet csalódni. Ha szereted, ott mindig megkapod a megszokott minőséget. Ha viszont egy kocsmában eszel egy jó pacalt, az lehet, hogy legközelebb ugyanott már nem olyan jó, mert, mondjuk, kicserélődött a séf.

Jártál az USA-ban. Milyennek találtad?

New York az egyik kedvenc városom lett! Ami nem azt jelenti, hogy tudnék ott lakni. A másik kedvencem Budapest, bár lakni ott se nagyon lehet. (nevet) De Budapesten tudnék élni, New Yorkban nem. Viszont imádtam ott csavarogni, odamenni az utcán egy „fekához”, és kérni tőle egy hot dogot. A világon csak ők csinálják azt az eredetit, pirított hagymával! Persze, amikor egy kocsiban ülve odalép hozzám két másik, az egyik betöri az ablakot és benyúl a feleségem táskájáért, akkor azért hadd legyek egy picit nyűgös…

Ez hol történt?

Miamiban. A térkép alapján lerövidítettem az utat az autópályáig. Eszembe nem jutott, hova tévedünk így be! Mindenki elkanyarodott balra, én tovább egyenesen… a gettóba. Afroamerikaiak laktak ott „zömében”, vagyis senki más. Csodálkozva néztem a városrészt, a lerobbant autókat az út szélén, a kocsmák előtt álló arcok meg engem bámultak. Egy darabig azt hittem, megismernek, hogy én vagyok a Nagy Feró… De a bérelt kocsit figyelték, mert rájöttek, hogy turista vagyok, és nem értették, hogyan merészeltem oda bemenni? Már láttam az autópályát, amikor pirosat kaptunk. Ketten odajöttek, az egyik a kocsim elé állt, a másik elindult hátrafelé. Egyszer csak hatalmas durranás: betörte az ablakot, a feleségem táskáját kiemelte. Menekülni nem tudtunk, mert előttünk állt a másik. Aztán szerencsére elmentek. Szóltunk a rendőrségnek, de csak annyit közöltek: örüljünk, hogy megúsztuk élve…

Miaminak pedig nincs is olyan rossz híre.

Ezen kívül csupa jó élményem volt! Sok a spanyolajkú, akik ugyanolyan rosszul beszélik az angolt, mint én, vagyis tudtunk kommunikálni. Miután megszólaltam egy üzletben, mindig hátraszóltak valakinek, hogy „José, itt egy turista, aki nem tud spanyolul, és az angolt is töri, ki a f.sz ez, beszélj vele!” De miután bezár minden, este a főutcán inkább ne sétálj. Rengeteg csöves kerül elő, a boltok elé olyan vastag vasrácsot húznak, amilyet még nem láttál! Az előbb még egy belvárosban sétáltál világmárkás üzletekkel, de egyszer csak olyanok jönnek szembe, akiknél nincs pénz. Nálam se sok persze, de hozzájuk képest gazdag vagyok… 

Tengeren innen

Itthonról még messze volt Amerika 1989 előtt, de te már akkor is egy csomó mindent megénekeltél a sorok között.

Mert nem bírtam a mellébeszélést! Nem lehetett írni szegényekről, csak „hátrányos helyzetűek” voltak. Ha mégis szegényekről írtam, rendőrségi ügy lett belőle, mondván megkérdőjeleztem a szocializmust. De ha a rendőr pofán vágott, nem mondhattam, hogy elnézést, többet nem írok ilyet, mert csak egy létező problémára hívtam fel a figyelmet.

A legtöbben a Nyolc óra munkát meg a Boldog szép napokat ismerik a Beatricétől, de neked biztosan vannak más személyes kedvenceid.

Az említett két dallal törtünk be a mainstreambe, ami fontos volt, különben elmúlt volna a zenekar, mint anno a Bizottság. Nehéz kérdés, de a Bikininek írt Mielőtt elmegyek, a Pokolgépnek írt Ítélet helyett, a sajátjaink közül a XX. század és az Európai vízió is nagy kedvencem. Vagy az Európa szvit, ami 1981-ben született, és amikor nemrég a kezembe került, rájöttem: jézusom, hát mennyi konfliktust megírtam már akkor mindabból, ami most van!

Manapság is motoszkálnak benned dalok?

Magamnak írok, másnak nem annyira. Úgy nem is szeretek, hogy na, majd ez jó lesz neki! Meg úgy sem, hogy majd a közönség biztos szeretni fogja. Írok magamnak, és ha megszeretik, az szuper! Ha nem játssza a rádió, úgysem ismerik meg. A Boldog szép napok sem működött évekig, aztán megtáltosodott. Ha a média minden nap játszik valamit, az akkor is népszerű lesz, ha nem jó.

Jagger, Streisand, D. Nagy Lajos

A Beatricét rock-zenekarnak, s magadat rockernek tartod?

A pop-rock különbség szerintem nem azon múlik, hogy a gitár torz vagy nem. Szoktam viccelődni, hogy tulajdonképpen mi is popzenekar vagyunk. Mert a Rolling Stonestól a Satisfaction, az rockzene? Ami nagyon sikeres, az már inkább pop. Megváltozik a súlya. Én sem szeretnék beleragadni valami mondvacsinált rockba, mert még megkötnének a műfaj keretei. A legfontosabb, hogy legyen egy kicsit kihívó, provokatív a produkció! Hosszú távon viszont bármelyik műfaj, amelyik nem szövetkezik a rockkal, halálra van ítélve.

Énekes, dalszerző, művész, celeb. Ezt mind mondhatjuk rád…

Valóban forgolódom a celebvilágban is, de csak, hogy megváltoztassam jó irányba! (nevet) Az pedig, hogy énekes, mit jelent? Ha valaki jól énekel, az még semmi. Figyelnek rád az emberek? Egyéniség vagy? Van varázsod? Ha nincs, énekelhetsz úgy is, mint Barbra Streisand! De ha olyasmit akarunk hallani, meghívjuk inkább Barbra Streisandot, mert ő az eredeti.

Évtizedek óta fedezel fel tehetségeket. Ez a fajta „gondoskodás” tudatos részedről?

Ez belső kényszer nálam. Aki nem tartja fontosnak, hogy a saját utánpótlásáról gondoskodjon, az valószínűleg fél, hogy a tehetségek jobbak lesznek nála. Ez egy kihívás is. Ha látok valakit, aki olyat csinál, amit én nem tudok vagy nem merek, akkor segítem őt a pályán, mert az felhajtóerőként hat rám is! Fontos, hogy legyen konkurencia, ezért nem kiirtani kell a tehetségeket, hanem támogatni. A Republic zenekar vagy a D. Nagy Lajos-féle Bikini például beelőzött, pedig ott voltam az indulásuknál, de boldogsággal tölt el, hogy lett belőlük valaki!

Ha hetven, akkor hetven!

Mondok két helyszínt – érdekel, melyik mit jelent neked. Az egyik Erdély.

A hazám. Nem a második hazám, hanem a hazám. A hazám persze Budapest és Zala megye is, ahol születtem. „Nejlonszékely” vagyok, hiszen már Magyarországon születtem, de büszkeség az erdélyi származásom! Ha átmegyek, öt perc alatt otthon leszek köztük. Olyan gondolatokat hallok, amilyeneket utoljára anyámtól meg apámtól. Ilyenkor rádöbbenek: azért is lettem ilyen szókimondó, „lehetetlen” alak, mert a génjeimben hordom Erdélyt.

A másik Őrbottyán. 

Kényszerből kerültem ide húsz éve, mert nem volt annyi pénzem, hogy Óbudán építkezzek, ahol szerettem volna. De Isten talán jobban tudta, mit akarok, mint én magam. Jó itt lakni, sok barátot szereztem! Egy hatszáz négyszögöles telken másként gondolsz a világra, mint egy lakótelepen, hatvan négyzetméteren. Mondjuk, a mai napig nosztalgiám van, ha elmegyek egy lakótelep mellett, hogy de jó volt ott lakni! Ami persze nem igaz, nekem mégis úgy tűnik…

Őrbottyánban is te vagy a Nagy Feró, vagy ott csak egy helyi lakos a sok közül?

Mindenhol Nagy Feró vagyok, de például akikkel focizni járok, azoknak nem az számít, hogy itt a Feró, mert na, és akkor mi van? Az érdekli őket, rúgom-e a gólt, vagy nem rúgom!

Mikor volt jobb Ferónak lenni: a hetvenes években vagy hetvenévesen?

Nyilván fiatalon, de nem panaszkodom, mert nem érzem magam öregnek. Borzasztó dolog, hogy az Úristen egy gyorsan öregedő testbe rakja azt a fiatal, csodálatos elmét, ami vagyok (nevet), de hozzá lehet szokni! Úgy is fogalmazhatnék: nem kellemetlen.

Hogyan ünnepeltél?

Én nem rendeztem semmit, de a barátaim úton-útfélen megünnepeltek. A tévéstáb, a falubeli ismerősök, sőt még a koncerten is kaptam tortát! Az emberek hálaistennek figyeltek erre, én meg jól elvoltam velük. Gondoltam, ha hetven, akkor hetven, most már mindegy… (nevet)

A család

Felesége, Ágnes kozmetikus.

(„Nincs köze a pályához, néha énekel, de akkor rászólunk. Vagy füldugót teszünk be.”)

Fiai: Hunor Attila a Beatrice dobosa, Botond a zenekar mindenes szervezője.

Első házasságából született lánya, Gabriella fitneszmodell és énekesnő.

(„Azzal, hogy modell, nem értek egyet, mert éheznie kell érte!”)

Feróságok

A szocializmusról

„Ha azt mondták, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség, miért tetszettek elvenni az útlevelemet?”

Az igazságról

„Tévedés, hogy van igazság. Van jog és törvény, meg van az, amit mi igazságnak érzünk.”

A Nyugatról

„Az USA-ban van az afroamerikai, én meg vagyok a caucasian. De hát én európai vagyok, nem kaukázusi!”

A popról és a rapről

„A popzene nem szól semmiről, csak nagyjából rímel. A rap már egy komolyabb műfaj.”

A rockról

„Nincsenek határai! A rock a korlátlan szabadságot adja. Nem a külsőségeken múlik, nem azon, hogy kin van a legtöbb szegecs. Ez egy életforma.”

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.