Ázsiától Ázsiáig – Badárságok földrészeken át

Megjelent: Presztízs Sport magazin, szöveg: dr. Szász Adrián, fotók: ifj. Nagy György

Hogy mi a szentesi lélek titka? Badár Sándor szerint: ha egy szentesi elé letesznek egy atombombát, az úgy reagál, hogy „nem tudom, mi ez, de bármikor megcsinálom fából!”. Nos, a Csongrád megyei városban felnőtt (élet)művész számára sincs lehetetlen. Ha csak azt vesszük, Sándor hány helyen fordult meg a világban, akár át is költhetnénk a népmesei fordulatot: ahol a Badár se jár. Én most három földrészre tett négy utazásáról csevegtem vele – a sztorikban közös, hogy a sporthoz kötődnek. Ahogy a főhősük is ezer szállal.

– Azt mondta, fotózzuk nyugodtan, de gíben, azaz karate-ruhában nem fog pózolni…

– Elvből nem húzom már fel. Ha nem csinálok valamit százszázalékosan, azzal ne is kérkedjek! Márpedig jó ideje nem edzem, csak a lelkemben hordozom a kyokushin-t…

Szentes és a kezdet

– Mióta is?

– ’79 körül kezdtem, amikor még mindenki marha erősen jött ki a moziból, ha hármat ütöttek egy filmben. Tele voltunk kocsma ördögeivel, utca bajnokaival, ment a diszkóban az angolspárga meg a parasztlengő, csak a mesterét nem ismertük senkinek.

– Önöknek viszont gyorsan lett karatés mentoruk, nem is akármilyen!

– Szentesen összeverődtünk harminc-negyvenen edzeni „önvédelmi sport” címszóval. Egy padon öltöztünk a ligetben, klottgatyában futottuk a köröket. Aztán megjelent egy Somogyi József nevű srác, aki addig Németországban kungfuzott, mutatott egy olyan katát, azaz formagyakorlatot, hogy elhűltünk, majd megkérdezte, ki a legkeményebb. Aki jelentkezett, azt két perc alatt lerendezte. Mondta, hogy ez a kyokushin stílus. A mesterünkké fogadtuk, bár nem ígért mást, csak vért és könnyeket, mint Churchill. Megtanított minket köszönni a teremnek, tisztelni a másikat – addig csak sportolgattunk, de tőle nemcsak edzéstervet, hanem tartást is kaptunk.

– Később szó szerint még ütősebb nevekkel hozta össze a sors…

– Szolnokon a magyar karate legendájánál, Furkó Kálmánnál vizsgáztunk az övekért. Somogyi József utódja edzőként pedig az a Brezovai Sándor lett, aki később Eb-n, vb-n is indult. Sándor is Szolnokon tanult, és ami verést Kálmántól egyik nap kapott, azt másnap szétosztotta köztünk. Másoknak is fájt, ha nézték edzésen, ahogy minket ver. Minket pedig lehetett, mert próbáltuk bírni. A vasútnál dolgoztam, amikor kijött dumálni, és látta, hogy gyertyándeszkákat szállít egy vonat. Nem eshetne le az egyik? – kérdezte, mondván, a deszka kemény, kipróbálhatnánk, mi is azok vagyunk-e. Beszéltem egy mozdonyvezetővel, másnap „véletlenül” leesett vagy kétmázsányi. Edzésen törésdeszka-méretűre fűrészeltük őket, Sanyi egymásra pakolt ezekből az egyenként öt centi vastagokból hármat, és eltörte az egészet ököllel. Eltört mondjuk az ökle is, de az, hogy meg tudta csinálni, tudatformáló győzelem volt önmaga és az anyag felett.

Ázsia 1. A kitartáspróba

– Legalább ilyen tudatformáló lehetett Önnek és Horváth János barátjának az a japán túra 1987-ben, amelyről később könyvet is írtak. Középpontjában ugyancsak a karatéval.

– Az indulásunk előtt Furkó Kálmán írt egy ajánlólevelet azzal, hogy adjuk oda a világhírű Honbu Dojo edzőteremben Masutatsu Oyama mesternek, aki őt a közös edzéseik során fiává fogadta. Mintha egy katolikus papsegédnek mondta volna: itt egy levél, vidd el a pápának… Nem ettünk, nem aludtunk, csak vártuk „a” pillanatot! Pedig Szibérián át vonatoztunk, tizenegy és fél nap volt csak az odaút. Helyben aztán az is kiderült: nem csak postások vagyunk… Hogy be kell-e állnunk a dojóba edzeni, csupán nekünk volt kérdés. Uchi deshik, bentlakók lettünk a sok danos mesterek között – képzeld el egy zen szerzetesi rend ötvözetét egy zöldsapkás kiképzőbázissal, a köbön! Ahová százezer jelentkezőből tízet választanak ki, úgyhogy nem mondhattunk nemet.

– Hogy bírták hirtelen a mélyvízben?

– Nem érdekelte őket, hogyan edzettünk itthon, másnaptól úgy kellett tréningeznünk, ahogy ők. Reggel hattól tíz kilométer futás, harmincöt perc alatt. Majd másfél órás edzés, tízszer két perc zsákolás, csak azt nem mondták, hogy a zsák betonnal van megtömve. De nem lehettél puhány, a hátad mögött mindenki ordított! Hol volt már a gyertyándeszka… Világbajnokokat termelő edzésrendbe estünk bele a pillanat törtrésze alatt, ami a mai napig olyan büszkeséggel tölt el, hogy el sem tudom mondani. Na, ezért nem veszem fel a gít, ezzel a potrohhal, amim ma van! De ugyanazzal az elánnal állok fel a színpadra egy tök más szakmában, amivel anno sportoltam.

– Végül mennyit voltak kint?

– Tizenhét napot edzettünk végig, de felért három évvel. Alig hiszed el: képesek voltunk ezer fekvőtámaszt megcsinálni egyben, és rátolni hatszáz felülést. Minden délben együtt edzettünk a mesterrel, akinek ha nem tetszett a katánk, akár 64-szer is le kellett mozognunk ugyanazt. És még akkor sem sikerült jól, pedig akkor már földöntúli energiát pakoltunk bele! A kitartás, amit mindez egy életre adott, anélkül is elkísér, hogy hordanám a ruhát.

Európa Amerikás beütéssel: a kutyakaland

– Kellett is nyilván, amikor megint nagy fába vágta a fejszéjét: elsőként hozott be alaszkai malamut szánhúzó kutyákat Magyarországra.

– Gondoltuk, befektetünk ebbe a különleges fajtába, csak azt nem mondta senki, hogy ezek nem ugatnak, hanem vonyítanak, és hogy atombiztos kennel kell nekik, mert bárhonnan kiszöknek, a gazdájukról pedig tudni sem akarnak. A lelkesedésemet viszont sikerült rájuk ragasztanom, ezzel visszafelé ők is formáltak engem. Nem a nulláról, hanem a mínusz kettőről tanultuk meg velük – ugyancsak Jancsi és én – a szánhúzást, miközben dolgoztunk és még karatéztunk is.

– 1992, Albertville fordulópontot jelentett. Most akkor indultak a téli olimpián vagy sem?

– Ment a lobbi, hogy a háború előtt még olimpiai számnak számító kutyaszánhúzást visszavegyék a programba. Az amerikai filmek Európába is elhozták a varázsát, de huszonöt országnak kellett volna neveznie, amiből végül huszonketten érkeztek meg, így „csak” előolimpiai szám lettünk.

– Hogyan készültek fel a nagy versenyre?

– Itthon edzettünk, de havat nem láttunk. Nem is mertünk volna havas versenyen indulni, nehogy összetörjük a felszerelést, mert még egyre nem volt pénz. Vasból hegesztettünk kutyakocsit, nyáron Alaszkában is ilyennel edzenek. Megkérdeztem egy cseh barátomat: mit csináljak a kutyáimmal, a melegben csak fekszenek és híznak. Azt mondja: be kell csapni őket. Hát, becsaptam. Kivittem őket Szentesen a horgászcsónakomhoz, majd beledobáltam őket a vízbe, hámmal. Kénytelenek voltak húzni a csónakot, ha ki akartak jutni a partra. Így ugyanazt a mozgást gyakorolták, mint a szánhúzásnál, és a hűs vízben még jól is érezték magukat! Egyetlen havas versenyen indultunk végül Albertville előtt a cseheknél, Jancsival fej-fej mellett haladva, egymást is csapkodva, mint a Ben Hurban. A célban meg úgy néztünk ki, mint Stallone a Rocky-ban. Paskolták az arcomat, mire kérdeztem: győztünk? „Dehogy, utolsó előtti lettél, de a Jancsi utolsó!” – jött a boldogító válasz. Az előolimpián aztán a hat magyar fogat a 6-22. helyek között zárt ötvennégy indulóból. Én pedig abbahagytam a versenyzést, megmaradtam a harminchat kutyám szerelmesének.

Afrika Amerikás előzménnyel: a kilométerek

– Új kihívásra azért előbb-utóbb szüksége volt. A Bamako Rally-ba mi vonzotta?

– A vezetés élménye. Előtte forgattuk a Cadillac Drive sorozatot Fábry Sándorral az USA-ban, ott váltótárs nélkül vezettem végig tizennégyezer kilométert. Áthoztam ide is a karate üzenetét: akkor is bírd a monotonitást, ha tízezerszer kell minden nap ugyanazt végigcsinálnod. Úgyhogy a Bamakós ötletre már csak ennyit mondtam: tízezer kilométer? Csak? Ilyet már csináltam!

– Ennél azért nyilván embert próbálóbb volt az afrikai menet…

– Pszichikailag és fizikailag is durvább volt, mint vártuk, de jobban is oldottuk meg, mint vártuk. Újabb tapasztalat kitartásból idegen országban, extrém helyzetekben, ami barátokká kovácsolt minket Pataki Ádám operatőrrel – akiről kiderült, hogy két danos dzsúdós, azaz rokonlélek – és Kőváry Barna ralissal. Voltunk életveszélyben, igaz, nem mondtuk ki, előre megegyeztünk, hogy semmilyen körülmények között nem gátoljuk a csapatmunkát. A súrlódásokon felül kellett kerekednünk, a magyar virtus és a magyar humor segített. Na meg a szentesi lélek. „Nem lehet átkelni a folyón? Neked nem, de nekünk igen!” Úgy lettünk huszadikak vagy hetven csapatból, hogy játékfilmet is forgattunk az egészről, miközben teljesítenünk kellett a napi távot, különben kizártak volna és jöhetünk haza lógó orral. Azóta megint úgy érzem: nincs lehetetlen!

Ázsia 2. A kihíváspróba

– Még a Mount Everest sem volt az, három éve.

– Az sem, pedig egy teljesen új dolgot, az ismeretlent adta. Sosem másztam hegyet – azt, hogy sportoltál előtte, felejtsd el! Hogy hogyan viselkedik a szervezeted a magashegyi légkörben, kiszámíthatatlan. Edzeni lehet rá, felkészülni nem. A hegyen megtanultam, hogy ami máshol csapatmunka volt, az ott egyéni, mert senki nem fog melléd állni, amikor zuhansz. Benne van, hogy rosszul leszel és otthagynak, mennek tovább. Majd lekísér egy serpa vagy rákötnek egy lóra, megcsapják a hátsóját és levisz, de lehet, hogy mire leérsz, már nem kell segíteni rajtad. Láttunk ilyet. Másrészt viszont rég meg akartam csinálni, és jókor voltam jó helyen! Kérdezték a barátok és a család: miért kell olyat vállalni, amiben meghalok? Én egy percig sem gondoltam erre, és végül el is jutottam 5400 méterig, ahová a halandó magyarok közül elég kevesen. Egy hegymászónak persze csak onnan indul a kihívás, és nekem is meg lehetett volna akár a 6200 is, de az utolsó este nem tudtam eleget pihenni, így annak már nem vágtam neki.

– Ezek szerint a kihívás bűvöletében is tudott józan döntést hozni.

– Klein Dávid mondta – mert velük, hegymászókkal indultunk ugye –, hogy mi nem legendák vagyunk. Nem azért megyünk a hegyre, hogy akkor is megmutassuk, ha meghalunk, mert aki megmutatta, az meg is halt. Úgyhogy felismertem: szentesi lélek ide vagy oda, sokkal nemesebb dolog akár a csúcs közeléből is visszafordulni és belátni, hogy ezt már te sem tudod megcsinálni…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.