Sirok & Florida – Akit a ketrec szabaddá tesz

Megjelent: Presztízs Sport magazin, szöveg: dr. Szász Adrián, fotók: ifj. Nagy György

A Heves megyei Sirok községet eddig főleg a váráról és a motoros találkozójáról ismertük. Nem kétséges, hogy a várvédők is kemény legények lehettek, meg a motorosok is azok, ám nemrég lett a településnek egy MMA-bunyósa, aki meghódította még a New York-i Madison Square Gardent is. Azt a csarnokot, amelynek ülőhelyein Sirok lakossága legalább tízszer elférne. Ez pedig új élmény (nemcsak a sirokiaknak, hanem) a 26 esztendős főhősnek, Borics Ádámnak is. A Kölyök becenevű ketrecharcos eddig mind a 14 profi meccsét megnyerte, a világ második legnagyobb szervezeténél, a Bellatornál ötből ötször győzött. Erre már az USA-ban is csettintenek, pláne, hogy tízszer is idő előtt zárta le a párbaját. Az esélyesebbnek tartott Aaron Picót például látványos térdrúgással kényszerítette térdre. (Ez után a 13. mérkőzése után beszélgettünk, azóta mást is legyőzött már.) Ádám Floridában készül – ha jól sejtjük, még nagyobb sikerekre!

– A tizenhármas szám (is) szerencsét hozott…

– Á, nincsenek ilyen kabaláim, a kemény munkában hiszek. Az mindig kifizetődik. Tegyél meg mindent, és akkor nyugodt szívvel mehetsz be a ketrecbe, kiadhatod, ami benned van! Jó, talán annyi átsuhant a fejemen, hogy most voltam először a kék sarokban, és a párom édesapja eddig mindig azzal nyugtatott: „jó, hogy a pirosban vagy, mert a kék a balszerencsés”…

– Feldolgoztad már, mit jelent a júniusi sikered?

Elég sokszor visszanéztem, és a körülöttem kerekedett felhajtás is segít realizálni, mi történt, valójában mekkora diadal ez. Szép lassan feldolgozom, és már várom a következőt! Próbálok még nem „bukásig” edzeni, hogy regenerálódjak, készen álljak az újabb nagy terhelésre.

– Mit szólt a családod és a szűk környezeted ahhoz, hogy egy olyan helyszínen arattál fontos győzelmet, ahol előtted és utánad a világ küzdősportjának legnagyobbjai is megfordultak?

– A családom nagyon büszke, de a legjobban annak örültek, hogy a mérkőzés után hazamehettem és végre átölelhettek. Meghatott, mekkora figyelem kísérte Magyarországon is a meccsemet, mind a szurkolók, mind a sajtó részéről. A médiaérdeklődés persze sok időt elvett a családdal tervezett programokból, de ez is a bunyó része, és örülök, ha ezzel is jót tehettem magamnak és talán az egész magyar küzdősportnak. Arról nem beszélve, hogy amikor elkezdtem otthon egy picit újra edzeni, és elindultam futni, még a padon ülő idős nénik is azt kiabálták, hogy „szia, bajnokunk”!

A Kölyök felnőtt

– Nagyon izgultál a mérkőzés előtt és alatt?

– Floridában élek, keddi napon utaztam át New Yorkba, pénteken volt az ütközet. Egyelőre nem engedhetek meg pszichológust, mentálisan magamat készítem fel. Minden nap vizualizáltam az egész hetet a repülőúttól kezdve a mérlegelésen át a meccsig. És meglepően higgadt voltam a ketrecben – eddig a legnyugodtabb a pályafutásom során –, de nem azért, mert Picót várták győztesnek, hanem, mert tudtam: mindent megtettem a felkészülés alatt, amit csak lehetett.

– Az ütközet a terveid szerint alakult?

– Pontosan arra készültünk a csapatommal, ami történt. Pico aranykesztyűs bokszoló, világbajnok birkózó volt, tudtuk, hogy ellenem is birkózni akar. Éreztük, hogy éppen ezért térdessel tudom majd legyőzni, méghozzá lehetőleg idő előtt. Összejött. Elég magas vagyok a súlycsoportban, a testalkatom miatt ez a fajta rúgás a fő fegyverem.

– Miben szeretnél elsősorban fejlődni?

– Az MMA azért gyönyörű sport, mert soha nincs benne vége a tanulásnak. A birkózásomon és a birkózás elleni védekezésemen, például, még sokat kell dolgoznom. Ahogy a fizikai erőmön is, bár Amerikában – hála a kemény edzéseknek – az elmúlt két évben rengeteget erősödtem. Azt hiszik, itt mindenki szteroidozik meg külön dietetikusa van, pedig semmi csoda nincs, „csak” a kőkemény edzés a titok.

– Érzed már, hogy a mostani győzelmed kapcsán odakint is jobban felfigyeltek rád?

– Sokkal több a médiamegjelenés, több cikk szól rólam, bekerültem aznap az ESPN csatorna top 10-es rangsorába is. A közösségi médiában az USA-ból is egyre többen követnek. Kint – ahogy Trump elnök is – sokan a Twittert használják, ott is foglalkoznak velem, és a szakmában is.

– Mit hozhat a jövő, szerinted meddig juthatsz?

– Mindig az volt a célom, hogy legalább egy mecset vívhassak a Bellatorban vagy a UFC-ben. Mostanra négy volt az előbbiben, és még egy biztosan lesz. Most már az a célom, hogy súlycsoportomban a világ legjobbja legyek!

– Mennyit tehet hozzá ehhez a sportágadban igen lényeges marketing? Muszáj-e hangzatos nyilatkozatokat tenned, kell-e például rosszfiúnak beállítanod magad az előre jutáshoz?

– Sokan tanácsolják, hogy használjam én is a „trash talk”-ot, de azzal meghazudtolnám magam. Szeretném önmagam adni, nem vagyok nagyképű srác, aki dobálja a csúnya szavakat. Egyszerű srác vagyok, és az is maradok, aki példát mutatna a fiatalabbaknak, hogy lehet ezt úgy is, hogy tisztelettudóan, sportemberként lépsz be a ketrecbe, és ugyanúgy jössz ki. Előtte és utána sincs szükség dumával megmutatni, sokkal inkább odabent a teljesítménnyel!

– Még mindig – a tengerentúlon is – Kölyöknek szólítanak?

– Mostanában már egyre többször vagyok The Man, vagyis a Férfi. Mondogatják, hogy a Kölyök felnőtt. Persze még mindig kölyökképű srác vagyok, ezért is ragadt rám a becenév.

Szerelem első látásra

– És mi van azzal a Kölyökkel, aki anno az édesanyja fürdőköpenyéből szedte ki az övet, hogy a karateedzésen legyen mit felvennie?

– Az a srác arról álmodozott, hogy egyszer majd nagy bunyós lesz. És amikor lehetőséget kapott, hogy elkezdje az álmát megvalósítani, boldog emberré vált. Ha edzem, flow állapotba kerülök. Nekem igazából nincs is szükségem nyaralásra, mert minden nap kikapcsolok. Azt csinálom, amit a világon a legjobban szeretek!

– Csak te sportolsz a családban?

– Édesapám pingpongozott, édesanyám és a bátyám kézilabdázott, én abban nem voltam ügyes. Az első küzdősport-edzésemen viszont azt mondták, ehhez van tehetségem, és ez részemről is szerelem volt első látásra. Azóta ezzel kelek és fekszem, a mai napig nagy boldogság edzeni! Valahol legbelül az elejétől hittem benne, hogy nagy dolgokra vagyok hivatott, ezért mindent alárendeltem a sportnak. Mindig mondtam, hogy nem akarom úgy leélni az életem, hogy meg sem próbáltam, inkább bukjak el, de ne maradjon bennem ott a kérdés, hogy mi lett volna, ha.

– Anyagilag nehéz volt eljutni addig, hogy versenyezhess?

– Átlagos magyar családból származom, mindig volt mit ennünk, és tiszta ruhám is. Középiskola után kezdtem pénzt keresni, hogy fedezzem az edzéseket, csak két éve váltam profi sportolóvá. Hiába voltak előtte is profi meccseim, mindig dolgoztam vagy tanultam mellette. Utóbbit – a rekreációt a TF-en – abba is kellett hagynom, mert a munka meg az edzés mellé hosszú távon nem fért bele. Masszőrködtem is, hogy legyen pénzem, de mellette magam oszthassam be az időmet. Nem meggazdagodni akartam, csak megélni és edzeni. A szüleim a sportban nem tudtak anyagilag támogatni, de minden mást megkaptam tőlük. Szuper családban nőttem fel, mindig boldogok voltunk, sosem volt veszekedés, és szerintem ez nagyobb támasz volt, mint a pénz lett volna. Nagyon szépek otthonról az emlékeim, lelki egyensúlyt kaptam. Akkor és az azóta eltelt években is alázatot tanultam, hogy mindenért meg kell dolgozni. Amikor kiköltöztem Amerikába, még a termet is takarítottam, mert a munka nekem nem büdös. Az emberek talán azt hiszik, milliókat keresek, de nem látják, mennyit dolgoztam, és mi mindenről mondtam le.

– Mi járt a fejedben, amikor évekkel ezelőtt egy pláza parkolójában pihentél az autódban két budapesti edzés között?

– Ez minden pénteken így volt, hiszen feljártam otthonról a napi két edzésért. Köztük pihentem a kocsiban, mert tudtam, hogy fontos a regenerálódás. Csak a cél lebegett előttem, de már akkor is boldog voltam, mert aznap kettőt is edzhettem, mintha már tényleg sportoló lennék!

– Holtpontok is nyilván akadtak, Floridában például kéztöréssel nyitottál.

– Nagyon sok holtpont volt, főleg, amikor még nem kerestem pénzt a sportból, csak költöttem rá. Nem jöttek a lehetőségek, pedig veretlen voltam. Ha akkor Lacza Ádám és a Shield Security nem áll mellém, ma nem tartanék itt.

– Azért, hogy tizenévesen a bulizás helyett inkább egészségesen éltél, cikiztek akkoriban a többiek, vagy felnéztek rád?

– A barátaim haragudtak, amiért nem mentem velük sehová, azt mondták, minek csinálom, úgyis későn kezdtem. Amikor még lehetett dohányozni a kocsmákban, azt mondták, hogy jó, akkor ne igyak, csak menjek velünk, de nem mentem, mert az járt a fejemben, hogy ha bemegyek egy cigifüstös helyre, az rontja az állóképességemet. Ma viszont már ők is nagyon büszkék, örülnek a sikereimnek, nézik a meccseimet, és mindig felhozzák, hogy most már ők is látják: megérte. A fiatalkoromat úgymond erre áldoztam, de egy percig sem bánom, hogy nem jártam bulizni. A sportoló a világ legszerencsésebb embere, mert azt csinálhatja, amit szeret, és ezt nem sok ember mondhatja el magáról! Persze van bőven nehézség: távol a családtól, az otthontól. Mikor hazajövök, mindig azon gondolkodom, de jó lehet itthon élni, néha csak átmenni a barátokhoz egy kávéra. De – valamit valamiért. Az élet megtanított arra, hogy semmit sem adnak ingyen.

Floridában nincs Dobó tér

– 2017 augusztusában mentél ki, megszoktad már Amerikát?

– Az első év nagyon nehéz volt. A párommal érkeztünk, én egyáltalán nem beszéltem a nyelvet, de ma már angolul nyilatkozom. Egy teljesen új társadalom, más környezet fogadott, még a fű meg az ajtókilincs is más. A mai napig van, hogy honvággyal ébredek, és haza akarok menni! Pedig az edzés nagyon jó, de közben nem látom, például, a tesóm gyerekét felnőni. A párommal két és fél éve voltunk együtt, amikor belevágtunk, ő volt az egyetlen ember, aki nem kételkedett bennem soha, teljes mértékben biztos volt abban, hogy nagy bunyós leszek, akárcsak én!

– Florida előnyeit azért tudjátok élvezni?

– Vannak kint is barátaink, de nyilván nem ugyanolyanok, mint a gyerekkoriak, akikkel leültök, hogy „hú, emlékszel erre meg arra?”. Olyan jó volna az egészet megosztani. Adja az Isten, hogy egyszer ki tudjam hozni a családomat is, hogy megmutassam nekik ezt a helyet, de Florida inkább nyaralóhely. Életvitelszerűen nem olyan, mint Európa. Más ízű a génmódosított gyümölcs, mint az otthoni természetes. Mindenhova kocsival kell menni, pedig én falusi gyerekként szeretek biciklizni, sétálni. De ezeket az ember nem tudja, amíg meg nem tapasztalja. Egerben volt, hogy csak úgy kimentünk a Dobó térre, és ez volt a program. Floridában nincs Dobó tér. Hiányoznak az évszakok is. Nagyon sok dolgot nem értékeltem eddig, és szerintem azóta jobb emberré váltam. Ha hazamegyek, értékelek egy húszforintos fehér zsömlét is, mert olyat kint nem kapok.

– Szakmailag – cserébe, ha lehet így fogalmazni – miben fejlődtél?

– Eleve más lett a mentalitásom és az edzésmunkám. Mindig „csövön megyek”. A földharcom is sokat fejlődött, komplex MMA-harcos lettem. Világklasszisok között készülök, ami hatalmas önbizalmat ad, ezért vagyok magabiztos a meccseken, mert tudom, hogy ennél többet a sikerért nem tehetnék. Ez otthon hiányzott, mert amatőrökkel, hobbistákkal edzettem. Tudtam, hogy ha nem váltok, nem jutok el a kitűzött szintre. Amit itt két év alatt tanultam, az felbecsülhetetlen.

– Anyagilag könnyebb már?

– Meccsről meccsre élek. A menedzsereim segítenek, két olyan ember, akik megváltoztatták az életemet. Nélkülük kiköltözni sem tudtam volna, ma már a legjobb barátaim közé tartoznak. Csak azért segítettek, hogy egy magyar gyerek, aki szorgalmasan edz, valóra válthassa az álmát. Az ismeretségüket az edzőmnek, Henri Hooft-nak is köszönhetem, ők üzletemberek, eddig nem menedzseltek senkit. Pénzt még nem kerestek belőlem, de hiszik, hogy nagy bajnok leszek, és szívből segítenek. Mindemellett örülök, hogy már önfenntartó vagyok, de meccspénzekből nem élhetek életem végéig. Jó lenne félretenni is egy kicsit. Örülnék a szponzoroknak, de a tavalyi meccsemmel még nem foglalkoztak, csak az idei után nőtt meg – igaz, most robbanásszerűen – az ismertségem. Végére sem jutok az üzeneteknek, ezek hihetetlenül sok erőt és motivációt adnak!

– Ha egyszer az USA-ban eléred a céljaidat, és hazajössz, hogyan tovább?

– Szeretném a magyar küzdősportot régi fényében látni. Azért volt nekünk egy Kokónk meg egy Erdei Zsoltunk, akiknek az egész ország egy emberként szurkolt. Emlékszem, gyerekként én is anyukámék ágya előtt várakoztam akár hajnalig is, hogy lássam a meccsüket. Szeretném ezt az érzést visszahozni Magyarországnak! Foglalkozni az utánpótlással, hazahozni a tudást. Csak a sportban tudom elképzelni magam, már most is szoktam szemináriumokat tartani otthon.

– A szavaidból és a hangodból ítélve nem bántad meg, hogy nem bankárnak álltál…

– Pedig valóban annak készültem egészen az első küzdősport-edzésemig, de végül jól döntöttem!

Borics Ádám

  • 1993. július 7-én született, a Rák jegyében.
  • A középiskolát Egerben végezte, ott is kezdett el sportolni.
  • Ezekkel a sportágakkal nyitott: karate, thai boksz, kempo, kick-box, brazil jiu-jitsu.
  • Első magyarországi MMA-meccsét tíz másodperc alatt megnyerte.
  • Veretlen hazai karrier után kapott szerződést az USA-ban a Bellator ügynökségtől.
  • Az első férfi ketrecharcosunk lehet, aki a legmagasabban jegyzett UFC-ben is bemutatkozhat.
  • Bevonuló zenéje a Honfoglalás című dal egyik feldolgozása.
  • Kedvenc étele az aranygaluska – volt, de jelenleg (sporttáplálkozása miatt) az édesburgonya.
  • Kedvenc mondatom tőle: „kiskoromban azt gondoltam, hogy egy vízesés alatt meditáló ninja leszek”.
  • A párját már feleségül vette, de igazi magyaros lagzit majd az USA-ból hazaköltözve tartanak.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.